
Sorozat-lakások 2: Így jártam anyátokkal – a közös lakás
On 2018.12.07. by DeaLunaeKedvenc sitcom szereplőink otthonát vesszük sorra, lakberendező szemmel. És sorozatnéző szemmel. Elő a popcornnal!
Így jártam anyátokkal
Az öt New-yorki barát életét hosszú évadokon keresztül követhettük nyomon.
Ott ültünk velük a Mclarens bárban, és éreztük Robin scotch-ának fűszeres illatát vagy a világ legtökéletesebb hamburgerének zamatát.
Elemezgettük Marshall dilemmáját a környezetvédelem és a csillogó karrier közötti tipródásakor, vagy épp együtt izgultunk Lilyvel, mikor hősiesen megverekedett a tökéletes menyasszonyiruháért.
Életük az életünket, és éltük az övékét, a fantasztikus és nyüzsgő nagyvárosban, egy tűzlétrás társasház tágas lakásában. És álmodoztunk. Arról, hogy milyen lehet New Yorkban fiatalnak lenni a 2010-es években.
Arról, hogy milyen lehet együtt élni barátainkkal a világ közepén. Milyen lehet kiülni esténként a New-york-i ház ablakába, és nézni az utcát. Milyen az igazi helyi tacco vagy a bagel, a frissen nyomott New York Times illata, és a tető.
A tető, az a tető, a korlátlan lehetőségek helyszíne, ahol lehet bulit is tartani, ahol lehet napozni és lehet fürödni is. A tető az a közösségi tér, melyről minden fiatal álmodik.
Mit nekünk erkély, gang, terasz, ha egyszer ott a tető, a New Yorkot megtestesítő lampionfényben úszó lebegés, ahonnan lenézve olyan kicsinek tűnnek a problémák, a város pedig olyan nagynak, végtelennek és öröknek.
Ted Mosby lakása
De hogy néz ki a főszereplők otthona? A lakás, melynek minden szegletét ismerjük. Sütöttünk pulykát a konyhájában, hevertünk Super ball-t nézve a kanapéján, és menekültünk sikítva rejtélyes lakója, a repülő csótányegér elől.
Most azonban nézzük meg elemző szemmel, vegyük górcső alá Lily festményeit és a fal tégláit. Hiszen valójában még sosem tettük meg
Felosztás és színvilág
A lakás elosztása egyszerű, egy nagy, közös térből négy helyiség nyílik, két egymással szemben lévő hálószoba, másik végében pedig a konyha és a fürdőszoba.
A sárgás-barnás vakolt fal, a függönyök hiánya az ablakokról, a kandalló mögötti téglaburkolat rögtön a loft stílust juttatja az eszünkbe. A burkolatok ugyanis erre asszociálnak. Azonban a készítők ügyesen játszanak a színekkel és a fényekkel, hiszen bizonyos megvilágításban ez szürkés-khaki-barna között játszó fal meleg sárga színt vesz fel, a helyiség pedig otthonossá válik. Ilyenkor a lakás indusztriális jellege szinte teljesen megszűnik.
A tér felosztása ötletes. A nagy közös tér sok kis zugra, különálló bútorkompozíciókra osztódik. Középen a kanapé, szőnyeggel, fotellal és dohányzóasztallal a lakás tényleges origója. A bőrkanapéhoz tolva Marshall íróasztala, mely még ennek a kompozíciónak a része.
Kicsit távolabb, egy dobogón található Ted dolgozósarka, az ablakok mellett. Íróasztal, tervezőasztal, lebegőpolcok, telezsúfolva könyvekkel, ládákkal, hangfallal, ez jellemzi ezt a lakrészt, ahol a tárgyak néha vándorolnak. Azonban egy dolog biztos: mindig zsúfolt.
A zongora és a kandalló kompozíciója is külön egységet képez. A barna téglaburkolat és festmények is ugyanoda futnak ki, adalékok a lakás kettős stílusához.
Ugyanis a fal és a téglaburkolat mellett a sötét tónusú bútorok jelenléte is a loft stílust erősíti, de az indusztriális hangulat nem kizárólagos a három barát New-yorki otthonában.
Ha jobban megfigyeljük a nappalit, felfedezhetjük, hogy a rideg anyagokkal és színekkel kialakított térbe otthonos retró bútorokat helyeztek el.
Indusztriális és retró stílus?
Trükkös párosítás! A rideg loft jegyeket a sok lehetőséget tartogató retróval kompenzálták. Mivel a retró stílus jellemzője az élénk és feltűnő színek használata és formavilágát lekerekített vagy épp kecses bútorok adják, ezért kiválóan ellensúlyozhatja a szigorúbb megjelenésű tereket.
A díszletül szolgáló hangszer és kandalló esetében is ez történik. A kandalló körüli téglaburkolat és az azt kompenzáló kissé pop-art jellegű képek, régi lámpa, kis piros szőnyeg önálló kis szigetként mutatják be a két stílus harmonikus összhangját.
A retrót képviseli a nappaliban a piros fotel, a kanapé, a rajta látható piros takaró, és színes díszpárnák, a szőnyeg pedig az egyik legügyesebb hordozója az otthonosság és a retró hangulat egyvelegének. A legfurmányosabb elem. Alig vesszük észre, hogy ott van, mégis fontos hatással van az összképre.
A meleg színeket kiegészítve erősíti meg a központi bútorcsoport retró jellegét a kanapé melletti kis kék szekrényke. De ez a szerepe a bejárati ajtó mellett látható könyvespolcnak is.
A pianínó mellett nyílik egy ajtó a fürdőszobába, mellyel szemben, a nappali túloldalán van a konyha, előtte jelzés értékű ebédlő, kerek kis asztalka székekkel. A fürdőszoba egyik jellegzetessége a hangulatos, lábas kád.
Konyha
Az ajtó nélküli konyhát egy kiadóablakkal tették még nyitottabbá. A konyhabútor stílusa illeszkedik a lakáséhoz, a tűzhely és a hűtő a 60-as évek Amerikáját idézi.
A belső ablak előtt hangulatosan megvilágított pultot láthatunk, ha szemfülesek vagyunk, mert ritkán fordul arra a kamera tekintete. Az ekrü beütésű konyhabútor és a fekete-fehér kerámiacsempe nem illenek egymáshoz, de ez az eklektikus hangulat tudatos, gondoljunk bele, hány huszonéves fiatal első albérletére jellemző az egységes és átgondolt stílus? Na ugye.
Kedvenc kiegészítők
Vajon melyek a kedvenc tárgyaink Marshallbot, Liliomszál és T-dog közös otthonában?
Mindenképpen említésre méltó Ted ágya, pontosabban annak stukkó ágytámlája, mely egyszerre erősíti a loft hatást, és Ted karakterét, az építészt, aki a jellegzetes New-yorki épületek lelkes rajongója.
Lily képe a pianinó fölött, mely pontosan illik az enteriőrbe.
A patchwork hatású díszpárna, valamint a jelentőséggel bíró piros telefonfülke. Ezek azok a jellegzetes tárgyak, melyekből egy igazi rajongó legalább egyet talán már be is szerzett.
Az indusztirális hangulatot idéző lakást tehát színes és otthonos bútorok dobják fel, azonban egyértelműen látszik, hogy nem klasszikus loft vagy klasszikus retró hatású lakás letisztult ötvözése volt a cél.
Ennek a két stílusnak a hangulatos és kizárólagos jelenléte tökéletesen szemlélteti az önállósuló, dolgozni kezdő, nagy reményekkel teli fiatalok életét: az első közös albérletet, ahova még nem a magazinok szerint válogatjuk össze bútorainkat, nem belsőépítészeket és designereket megszégyenítő stílust alakítunk ki selyemtapétával és drága textilekkel. Ehelyett félig bebútorozott készen kapott bérleményünket próbáljuk a saját stílusunk szerint toldozgatni-foltozgatni, sovány pénztárcával, de annál nagyobb lelkesedéssel. Ezt az életszakaszt próbálja tükrözni Lily, Marshall és Ted otthona.
Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
- Mádi Hajnalka - Az eklektikus stílus a lakberendezésben
- Mádi Hajnalka - Sorozat-lakások 1. Big-Bang Theory
- Mádi Hajnalka - Az indusztriális azaz loft lakberendezési stílus
Archívum
Kategóriák
- Helyiségek (4)
- fürdőszoba (2)
- konyha (2)
- Lakberendezési stílusok (15)
- Mozi (3)
- Sorozat-lakások (8)
- HIMYM (1)
- Színek és anyagok (1)
Vélemény, hozzászólás?